Miért fontos, hogy hogyan kommunikálunk?

Miért fontos, hogy hogyan kommunikálunk?

Az egyik legizgalmasabb kérdés a mindennapjainkban, hogy hogyan tudunk kapcsolódni másokhoz. Együtt élünk a párunkkal, a családunkkal, együtt dolgozunk a kollégáinkkal, együtt szórakozunk a barátainkkal – szükségünk van arra, hogy jól tudjunk figyelni rájuk, megértsük őket, és ők is megértsenek, elfogadjanak bennünket. Fontos, hogy képesek legyünk kiegyensúlyozottan, mindkét (-három, -négy,…) fél számára eredményesen beszélgetni, hogy segíteni tudjunk egymásnak, tudjunk támogatást kérni és adni is. Mindez együtt az, amit kommunikációnak hívunk. Nem tudunk nem kommunikálni, életünk minden pillanatában ezt tesszük, kommunikálni muszáj. Ez azt is jelenti, hogy kommunikálni mindenki tud? Igen. Csak nem biztos, hogy mindig sikeresen. Sok mindent elárul az arcunk, a testtartásunk, a hanghordozásunk, és az is nagyon fontos, hogy amit mondunk, azt hogyan építjük fel, vagy hogy hogyan figyelünk oda a másikra. Érdemes tehát olyan módszereket tanulni, amelyek segítenek eligazodni ebben a hétköznapi tudományban, és amelyek abban is segítenek, hogy sikeresek legyünk a másokhoz való kapcsolódásban, a magánéletünkben és a munkahelyünkön egyaránt.