Barion Pixel

Gyakran ismételt kérdések

Sikeres vezető

Ez a program frissen kinevezett vagy leendő vezetők számára készült, akik szeretnék elsajátítani a vezetői szerep alapjait, felelősséget vállalni mások munkájáért, és inspiráló munkakörnyezetet teremteni.

A kurzus során a résztvevők megismerkednek a vezetői szerep alapjaival, a felelősségvállalás módjaival, a feladatok mások bevonásával történő elvégzésével, inspiráló környezet teremtésével, hatékony kommunikációval és a munkatársak motivációjának fenntartásával.

A kurzust minden évben két alkalommal indítjuk, az aktuális indulási időpontot a Jelentkezés menüpontban találod.

Kiegyensúlyozott vezető

Ez a program tapasztalt vezetőknek szól, akik szeretnék hatékonyan kezelni a mindennapi vezetői kihívásokat, biztosítani, hogy csapatuk minden tagja hatékonyan dolgozzon, több időt szánni stratégiai feladatokra, és megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között.

Nem, a „Sikeres vezető – Út a sikerhez” program nem előfeltétele a „Kiegyensúlyozott vezető – Egyensúly a mindennapokban” programnak.

A kurzust minden évben egy alkalommal indítjuk, az aktuális indulási időpontot a Jelentkezés menüpontban találod.

Általános kérdések

Mindkét nagykurzus elvégzéséhez 8 hét szükséges, amely heti 1 óra élő konzultációból és hetente 2-3 óra önálló munkából áll.

A képzések online formában zajlanak, hetente élő konzultációkkal kiegészítve.

A jelentkezéshez látogass el a Jelentkezés oldalra, ahol megtalálod a szükséges információkat és űrlapokat.

Igen, ha mindkét vezetőképzésre jelentkezel, a részvételi díjból 27% kedvezményt biztosítunk számodra.

Reméljük, ezek a válaszok segítenek a döntésben! Ha további kérdéseid vannak, fordulj hozzánk bizalommal.

Mindkét vezetői programunk nyílt kurzus, így lesz lehetőséged tapasztalatot cserélni más szervezetekben dolgozó vezetőkkel is, egymástól is tudtok majd tanulni.

A 2 hónapos képzés ideje alatt a tananyagok fokozatosan válnak elérhetővé a könnyebb követhetőség érdekében, azonban teljes kurzushoz és minden anyaghoz a képzést követően is hozzá fogsz férni még 1 évig.

A te érdekedben javasolt minél többet gyakorolnod, de a 2 hónapos képzés során az oklevélhez nem elvárás, hogy minden feladatot teljesíts.

A teljes képzés online, a saját időbeosztásod szerint elvégezhető, nincs szükség bárhova is utazni.

Nem kötelező a részvétel, de a tanultak beépítése szempontjából előnyösebb, ha a konzultációkon részt tudsz venni. Ezek a konzultációs alkalmak arra szolgálnak, hogy a képzés során felmerülő kérdéseitekre és az általatok elvégzett feladatokra az oktatók interaktív formában (Teams/Zoom alkalmazáson) tudjanak reagálni.

Semmi probléma, a live alkalmak utólag is visszanézhetők felvételről, csupán a kérdezési lehetőségről maradsz le.

Először egy akciótervet fogsz kidolgozni és legalább az első lépését megvalósítani, majd a képzés során bemutatott kommunikációs technikákat, motivációs módszereket fogod te magad is begyakorolni.

Tudás a postafiókodban

Számodra is fontos a folyamatos önfejlesztés? Csatlakozz, és elsőként értesítünk legfrissebb kurzusainkról, akcióinkról, ingyenes anyagainkról, online rendezvényeinkről, sőt, időnként kuponokat is találhatsz a postafiókodban. Semmi spam – csak flow4learning-minőség.

Bozsogi Dia

Bozsogi Dia

Tapasztalat:

Az üzleti életben 2003 óta dolgozom, oktatóként részt vettem több egyetemi képzésben is (SOTE Mentálhigiéné és szervezetfejlesztési képzés, BGE Business Coach képzés). Oktatóvideókat, online képzéseket 2017 óta készítek önismereti, kommunikációs és vezetői témákban, egyre nagyobb lelkesedéssel, ahogy látom ezek eredményességét és hatékonyságát.

Szervezetek, akikkel együtt dolgoztam: MOL, Raiffeisen Bank, Egis, Market, Telenor, Sanofi, K&H Bank, Szállás.hu, Lightware, Diageo, Bonafarm, Signal, Thermo-Fisher, Magyar Telekom, BAT, Vodafone, Philip Morris, Roche, Nestlé, Wizzair, KLM, Siemens, Avis

Szakterület:

Pszichológus vagyok, a Flow Magyarország partnere és tanácsadója, közel 20 éve foglalkozom egyének és szervezetek fejlesztésével. Célom, hogy az emberek megismerjék magukat és egymást, könnyebben tudjanak kommunikálni egymással és többet hozzanak ki magukból.
Fő szakterületeim az MBTI alapú önismeret és emberismeret, az asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés, illetve friss és tapasztalt vezetők képzése, fejlesztése.

Kurzusaim:

Bozsogi Dia

Bozsogi Dia

Tapasztalat:

Az üzleti életben 2003 óta dolgozom, oktatóként részt vettem több egyetemi képzésben is (SOTE Mentálhigiéné és szervezetfejlesztési képzés, BGE Business Coach képzés). Oktatóvideókat, online képzéseket 2017 óta készítek önismereti, kommunikációs és vezetői témákban, egyre nagyobb lelkesedéssel, ahogy látom ezek eredményességét és hatékonyságát.

Szervezetek, akikkel együtt dolgoztam: MOL, Raiffeisen Bank, Egis, Market, Telenor, Sanofi, K&H Bank, Szállás.hu, Lightware, Diageo, Bonafarm, Signal, Thermo-Fisher, Magyar Telekom, BAT, Vodafone, Philip Morris, Roche, Nestlé, Wizzair, KLM, Siemens, Avis.

Szakterület:

Pszichológus vagyok, a Flow Magyarország partnere és tanácsadója, közel 20 éve foglalkozom egyének és szervezetek fejlesztésével. Célom, hogy az emberek megismerjék magukat és egymást, könnyebben tudjanak kommunikálni egymással és többet hozzanak ki magukból.
Fő szakterületeim az MBTI alapú önismeret és emberismeret, az asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés, illetve friss és tapasztalt vezetők képzése, fejlesztése.

Kurzusaim:

Adatvédelmi áttekintés
Flow4Learning online képzések / kurzusok kommunikáció, önismeret és vezetés terén. Rugalmas tanulás, digitális eszközökkel , szakértő oktatókkal.

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk. Az alábbiakban az egyes kategóriák alatt részletes információkat talál minden sütiről. A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáit és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak Önnek. Ezeket a sütiket csak az Ön előzetes beleegyezésével tároljuk a böngészőjében. Eldöntheti, hogy engedélyezi vagy letiltja ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.

Az adatok kezeléséről az Adatkezelési tájékoztató rendelkezik.

Feltétlenül szükséges sütik - rendszersütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Rendszer sütik célja a rendszer megfelelő működése: biztonsági funkciók és a bejelentkezett felhasználók nyilvántartása.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et és Google Tag Managert használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.

Ezen sütik segítségével az Adatkezelő információt gyűjt arról, hogy látogatói hogyan használják weboldalát (pl.: melyik aloldalt nézte meg, mely részére kattintott, hány aloldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes látogatások ideje, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek, stb.). Ezt annak érdekében tesszük, hogy a honlapunkat a felhasználók igényeinek megfelelően tudjuk továbbfejleszteni és magas színvonalú, felhasználóbarát élményt tudjunk biztosítani. Teljesítménymérés érdekében weboldalunk minden honlap felkeresés esetén harmadik fél általi sütiket is használ, melyek segítségével nyomon követjük, hogy a honlapot hányan látogatják, és milyen tartalmakat keresnek fel. Minden információt anonim módon tárolunk és a látogatók viselkedésének elemzésére használjuk.

Marketing sütik

A marketing sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldalak és harmadik fél szolgáltatók (például Google, Facebook) használnak arra, hogy célzott hirdetéseket jelenítsenek meg a felhasználóknak. Ezek a sütik segítenek abban, hogy a reklámok relevánsabbak és személyre szabottabbak legyenek az egyéni böngészési szokások és érdeklődési kör alapján.