Barion Pixel

A Flow Magyarország

A Flow immáron két évtizede meghatározó szereplő Magyarország szervezetfejlesztési és felnőttképzési piacán, tréningjeinken több mint 8.000 fő vesz részt minden évben. Elsősorban nagy és közepes vállalatok vezetőit, munkatársait képezzük, ennek során halmozódott fel az a sok tudás, amit most különlegesen kedvező áron elérhetővé teszünk a nagyközönség számára is. Küldetésünk, hogy flow-ba hozzuk a világot, ezért dolgozunk minden nap. Gyere, kapcsolódj hozzánk Te is!

Trénereink, oktatóink

Trénereink, oktatóink a szakma krémjébe tartoznak, mindannyian több éves, akár évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Folyamatosan képezzük magunkat külföldön is, hogy a nemzetközileg elérhető legújabb tudást hozzuk Magyarországra. Képzéseinktől így kimagasló tanulási élményt és egyéni változást is várhatsz.

www.flow.hu

Flow Magyarország képzések

Eredményes tanulás

Kutatások bizonyítják, hogy a résztvevőknek mindössze 15%-a alkalmazza a tréningen megtanultakat a mindennapi munkájában úgy, hogy annak pozitív hatása lesz a szervezetre. 70% megpróbálja, de motiváció és segítség hiányában nem jár sikerrel, 15% pedig meg sem próbálja hasznosítani a tanultakat.

Mi a Flowban olyan tanulási folyamatokat tervezünk, amelyek eredményeként a résztvevők magabiztosan és tartósan tudják használni a mindennapokban azokat a készségeket, amik a kiváló teljesítményhez és az üzleti célok eléréséhez kellenek.

Ennek érdekében a képzéseinket gyakorlatias eszközökkel, interaktív módszerekkel és valós helyzeteken alapuló feladatokkal tesszük hatékonnyá. Fontos számunkra, hogy a tanultakat a résztvevők ne csak megértsék, hanem azonnal alkalmazni is tudják. Munkafüzeteinkkel és a játékosítás eszközeivel  fenntartjuk a motivációt és biztosítjuk a hosszú távú eredményeket. 

flow4learning kurzusok, képzések, kommunikáció kurzus, vezető képzés, önismeret kurzus, online kurzus, blended kurzus

A flow élmény

Bizonyára te is átéltél már olyan pillanatokat, amikor annyira belemerültél abba, amivel éppen foglalatoskodtál, hogy az egész világ megállt körülötted. Amikor igazán élvezted azt, amit éppen csináltál, és kimagasló teljesítményt nyújtottál. Ez a flow élmény. Ilyenkor jellemzően hosszabb ideig végzed az adott tevékenységet, és a fáradtság érzése helyett túlcsordulsz energiával. Számos tanulmány bizonyítja, hogy minél több időt töltenek az emberek flow állapotban, annál eredményesebbek. A flow állapothoz világos célok kellenek, a kihívás mértékének egyensúlyban kell lennie az egyén képességeivel, valamint az adott tevékenység végzése önmagában visszajelzést kell adjon az eredményességről. Képzéseink során igyekszünk olyan környezetet teremteni, amiben a résztvevők flow-ba kerülhetnek.

Flow élmény oktatás - flow4learning kurzusok, képzések, kommunikáció kurzus, vezető képzés, önismeret kurzus, online kurzus, blended kurzus

Tudás a postafiókodban

Számodra is fontos a folyamatos önfejlesztés? Csatlakozz, és elsőként értesítünk legfrissebb kurzusainkról, akcióinkról, ingyenes anyagainkról, online rendezvényeinkről, sőt, időnként kuponokat is találhatsz a postafiókodban. Semmi spam – csak flow4learning-minőség.

Bozsogi Dia

Bozsogi Dia

Tapasztalat:

Az üzleti életben 2003 óta dolgozom, oktatóként részt vettem több egyetemi képzésben is (SOTE Mentálhigiéné és szervezetfejlesztési képzés, BGE Business Coach képzés). Oktatóvideókat, online képzéseket 2017 óta készítek önismereti, kommunikációs és vezetői témákban, egyre nagyobb lelkesedéssel, ahogy látom ezek eredményességét és hatékonyságát.

Szervezetek, akikkel együtt dolgoztam: MOL, Raiffeisen Bank, Egis, Market, Telenor, Sanofi, K&H Bank, Szállás.hu, Lightware, Diageo, Bonafarm, Signal, Thermo-Fisher, Magyar Telekom, BAT, Vodafone, Philip Morris, Roche, Nestlé, Wizzair, KLM, Siemens, Avis

Szakterület:

Pszichológus vagyok, a Flow Magyarország partnere és tanácsadója, közel 20 éve foglalkozom egyének és szervezetek fejlesztésével. Célom, hogy az emberek megismerjék magukat és egymást, könnyebben tudjanak kommunikálni egymással és többet hozzanak ki magukból.
Fő szakterületeim az MBTI alapú önismeret és emberismeret, az asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés, illetve friss és tapasztalt vezetők képzése, fejlesztése.

Kurzusaim:

Bozsogi Dia

Bozsogi Dia

Tapasztalat:

Az üzleti életben 2003 óta dolgozom, oktatóként részt vettem több egyetemi képzésben is (SOTE Mentálhigiéné és szervezetfejlesztési képzés, BGE Business Coach képzés). Oktatóvideókat, online képzéseket 2017 óta készítek önismereti, kommunikációs és vezetői témákban, egyre nagyobb lelkesedéssel, ahogy látom ezek eredményességét és hatékonyságát.

Szervezetek, akikkel együtt dolgoztam: MOL, Raiffeisen Bank, Egis, Market, Telenor, Sanofi, K&H Bank, Szállás.hu, Lightware, Diageo, Bonafarm, Signal, Thermo-Fisher, Magyar Telekom, BAT, Vodafone, Philip Morris, Roche, Nestlé, Wizzair, KLM, Siemens, Avis.

Szakterület:

Pszichológus vagyok, a Flow Magyarország partnere és tanácsadója, közel 20 éve foglalkozom egyének és szervezetek fejlesztésével. Célom, hogy az emberek megismerjék magukat és egymást, könnyebben tudjanak kommunikálni egymással és többet hozzanak ki magukból.
Fő szakterületeim az MBTI alapú önismeret és emberismeret, az asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés, illetve friss és tapasztalt vezetők képzése, fejlesztése.

Kurzusaim:

Adatvédelmi áttekintés
Flow4Learning online képzések / kurzusok kommunikáció, önismeret és vezetés terén. Rugalmas tanulás, digitális eszközökkel , szakértő oktatókkal.

A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk. Az alábbiakban az egyes kategóriák alatt részletes információkat talál minden sütiről. A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáit és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak Önnek. Ezeket a sütiket csak az Ön előzetes beleegyezésével tároljuk a böngészőjében. Eldöntheti, hogy engedélyezi vagy letiltja ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.

Az adatok kezeléséről az Adatkezelési tájékoztató rendelkezik.

Feltétlenül szükséges sütik - rendszersütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Rendszer sütik célja a rendszer megfelelő működése: biztonsági funkciók és a bejelentkezett felhasználók nyilvántartása.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et és Google Tag Managert használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.

Ezen sütik segítségével az Adatkezelő információt gyűjt arról, hogy látogatói hogyan használják weboldalát (pl.: melyik aloldalt nézte meg, mely részére kattintott, hány aloldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes látogatások ideje, melyek voltak az esetleges hibaüzenetek, stb.). Ezt annak érdekében tesszük, hogy a honlapunkat a felhasználók igényeinek megfelelően tudjuk továbbfejleszteni és magas színvonalú, felhasználóbarát élményt tudjunk biztosítani. Teljesítménymérés érdekében weboldalunk minden honlap felkeresés esetén harmadik fél általi sütiket is használ, melyek segítségével nyomon követjük, hogy a honlapot hányan látogatják, és milyen tartalmakat keresnek fel. Minden információt anonim módon tárolunk és a látogatók viselkedésének elemzésére használjuk.

Marketing sütik

A marketing sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldalak és harmadik fél szolgáltatók (például Google, Facebook) használnak arra, hogy célzott hirdetéseket jelenítsenek meg a felhasználóknak. Ezek a sütik segítenek abban, hogy a reklámok relevánsabbak és személyre szabottabbak legyenek az egyéni böngészési szokások és érdeklődési kör alapján.